KONCEPCIÓ

Az Alkimistát egy fontos kérdés és a megosztás iránti vágy hozta létre.
Képesek vagyunk-e eldugott helyen, régi kulináris kultúrára támaszkodva, 21. századi felfogásban szerethetővé tenni azt a konyhát, ami valójában mindannyiunké?
A választ szeretnénk önökkel megosztani - ebben a vendéglátásban hiszünk.
Valaha az Alföld és a Duna-Tisza köze adta az ország élelmiszerkészleteinek javát, az itt használt főzési metódusok pedig a magyar konyha jellegét. A regionalitás és a helyi élelmiszer így számunkra nem divatot jelent, hanem szeretett, ismerős alapanyagokat és feldogozási módokat, amelyeken keresztül könnyen fejezzük ki magunkat a konyha nyelvén. Gyakran merítünk a magyar parasztkonyha hagyományaiból, használunk többszáz éves receptúrák mellett modern technikát, keressük az értékes, átmenthető szokásokat. Az Alkimista régi emlékek modern interpretációja. 
Ebből adódik a koncepciónk másik lényeges eleme a személyes jelleg, a történetmesélés, hivatkozás régi és új kulináris munkákra, ezért a vacsoraestjeinket a séf vezeti - ebben országosan is egyedülálló az apró étterem. 
Azzal, hogy a vendégeink terveznek, előzetesen foglalnak és megérkeznek a vacsorákra, hozzásegítenek minket -és mindannyiunkat-  a folytatásos történetek összekapcsolása mellett a tiszta, fenntartható, pazarlásmentes működéshez. 

A VACSORÁINK

Hetente három nyitott estén - csütörtökön, pénteken és szombaton - várunk vendégeket, a vacsorák este hét és tíz óra között tartó, egész estés programok. Ezeken az estéken túl, private dining szolgáltatást, más napokon és egyedi időpontokban is örömmel vállalunk. 

Az Alkimista degusztációs/kóstolómenüket kínál: a 8-9 fogásos menük alkohol nélküli, vagy 4-5 italtételből álló bor/ italsoros verzióban választhatók. Ezekre a menükre és a hozzájuk tartozó időpontokra lehet asztalt foglalni- itt a honlapon, elektronikus úton.
 A menüsorok az adott szezon legszebb alapanyagait mutatják, így két- három hetente, az évszakon belül is teljes egészében változnak.
 Tiszta anyagokkal, javarészt beavatkozásmentes, naturális bio borokkal szeretünk dolgozni. Az alkoholt nem fogyasztóknak a vacsorákhoz passzoló dzsúz, főzet és tea sorokkal készülünk, vegetarianus, vagy flexiterianus vengédeinknek pedig igény szerint komplett menüt készítünk. 

PRIVATE DINING

Azok számára, akik éttermi élményre zárt körben, saját asztaltársaságukkal vágynak, 10-12 fős foglalás esetén a private dining egyedi, kompakt élményét ajánljuk, s akár vacsorázni, estebédre, vagy ebédre is várjuk önöket.

Az étterem tökéletes és diszkrét helyszín kisebb baráti társágok, családok számára, különleges alkalmakra, üzleti találkozók lebonyolítására. Amennyiben 10-12 fő fletti létszámú, privát eseményéhez minket választ, bővebb információért és egyedi ajánlatért, vegye fel velünk a kapcsolatot!